Az igazi Mao

Kínai eseményeket és közéletet figyelő blog.

Facebook

Utolsó kommentek

Feedek


Tarlós István testvérvárosi megállapodást írt alá Yang Xionggal, Sanghaj polgármesterével szerdán. Na, de milyen hely is ma Sanghaj? Itt van például a Tiny Carousel szépséges time-lapse videója a városról. A Shanghighspeed Sony Cyber-shot kamerával készült és összesen 6148 képből áll.

De a Tiny Carousel, azaz a holland Maurice Dusault nemcsak a szárazföldi kínai metropolisz szépségeivel foglalkozik, Kína egyik legismertebb problémájára, az erőltetett építkezésekre és az azokkal járó kitelepítésekre is megpróbálja felhívni a figyelmet. Két hónapja jelent meg új videója "Fading Lives" (Elhalványuló életek) címmel, ez kisfilm a maga művészieskedő módján, testközelből mutatja meg, hogyan élik át Sanghaj Xiaonanmen nevű negyedének lakói azt, hogy szép lassan eltűnik a fejük fölül a tető. "A mi országunkban nincsen "miért", bármit megtehetnek, amit akarnak" – mondja a film egyik szereplője.

A videó másik készítője egy interjúban elmondta, hogy az emberek többsége nyitott volt és szívesen mutatta meg a lakását nekik. Elmondták a történeteiket, mert szerették volna, ha mások is tudnak róluk. Egy kisebb rész volt az, amelyik általában véve nem örült a felvételkészítésnek, a legtöbben meséltek – igaz, főleg csak kamerán kívül. Egyébként semmilyen komolyabb akadályba nem ütközött a Tiny Carousel, forgattak olyan bontásra váró épületben, amely pont egy rendőrörssel szemben volt. A legtöbb kínai viccesnek találta, hogy két külföldi drága kamerákkal kaptat fel a törmelékdombokra, hogy felvételeket készítsen. 

A lírai történetmondás és a gyönyörű képek miatt egyik legkifejezőbb dokumentumfilm Sanghajról egyébként a 2010-es "I Wish I Knew". Jia Zhangke a város értelmiségi elitjének tagjaival készített interjúkat magukról, a családjaikról és a legfontosabb, a 20. század eleji Sanghaj történetéről. Ha valakinek van egy kis ideje, érdemes ezzel kezdeni.

Címkék: film videó emberek népesség Sanghaj arany évtized

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://azigazimao.blog.hu/api/trackback/id/tr205484275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.